Azt mondják, kétféle világ létezik. Az egyik a gyönyörű tündérek, a csintalan koboldok, a szó szerint nagyképű óriások, a mindenre éhes szörnyetegek és a többi csodás teremtmények, azaz a mesebeli lények világa, míg a másik a csupasz, de néhol mégis szőrös, önmagukat és környezetüket folyamatosan romboló, rémisztő embereké. Persze, némelyek azt mondják, ez utóbbi csak mende-monda, amolyan valóság a mesében. Egészen a tegnap estéig én is így vélekedtem, viszont azóta…
Tudjátok, soha nem szerettem a horrorokat, ahol ezek a rémisztő emberek folyamatosan elkapták a szegény koboldokat, hogy azok kívánságaikat teljesítsék. Gyűlöltem azokat, kik felmásztak az óriásokhoz, és nemcsak kirabolták, de még orvul meg is ölték némelyiküket. Ugyanígy utáltam azokat a sztorikat is, mikor szegény vasorrú bábát megégették, miután felfalták a fél házát és még így is ingyen szállást kaptak AZOKNAK a kölykei. Nem szerettem ezeket a rémtörténeteket, igazából nem is hittem bennük, de az éjszaka minden megváltozott…
De még be sem mutatkoztam, Gabriel B. Todd vagyok. És emberi látomásom volt az éjjel. Egy alternatív világ tárult fel előttem. Megláttam, mi lett volna, ha én is ilyen félmeztelen lényként jövök a világra, gyönyörű kék bundámat hátrahagyva. Az álmom egy ébredéssel kezdődött. Kinyitottam szemeim, és mintha kinyomták volna nyolc szemem, mindössze kettővel érzékeltem a világot. Odakaptam mind a hat kezemmel, de ebből négy sosem ért célba. S ekkor, mintha emlékek tömkelege áramlott volna be az agyamba…
Láttam magam, ahogy élem, vagy még inkább megéltem a hétköznapiság se eleje se vége monotonitását. Eltűnt minden csíny a létezésemből. Sőt, a felmenőiméből is. Ki hallott már olyat, hogy egy szörnynek csak EGY felesége legyen? Márpedig ABBAN az álomban fateromnak se volt 4-5 gyereke 4-5 anyától. Ott nem nősült 1-nél többször, nem hogy négyszer? De rendben van, ezt még csak-csak megértettem volna, hisz nálunk is vannak egyes sátánista-emberista szekták, akik az úgynevezett monopáliának, vagy minek a hívei, de hogy a világ az ő szintjükre süllyedjen…
Jézusom! Mennyire hiányoznának a legnagyobb anekdotáink, hisz ezek is a poligamáliához kapcsolhatóak. Emlékszem, és ez a szörnyecskés emlékezetem, volt faternak egy 10-20 évvel fiatalabb élettársa is. Hát, mit ne mondjak… Egy igazi bombaszörny volt. Bevallom, életemben először irigylésre méltó helyzetben volt apám. Nem is csoda, hogy volt, aki megkérdezte tőle:
– Ő a te lányod, Szörnyesz? – majd a kissé büszke „nem” után:
– Csak mivel itt-ott mindig elpottyantasz egyet-egyet. Azt hittem ő is a tied.
Na, ehelyett azt a perverzitást kellett elviselni, hogy a norma csak egy esetleg kettő asszony a háznál. Borzasztó, de nem halálos sebet ejtett szívemen. Viszont a többi szörnyűség…
Hihetetlen, amit a terhes asszonyokkal ABBAN az emberekkel zsúfolt világban műveltek… Képzeljétek el, hogy egy- két koszban bővelkedő vidéket kivéve mindenhol SEGÍTETTÉK őket. FŐZTEK, TAKARÍTOTTAK, MOSOGATTAK helyettük. Egyáltalán, minek kell takarítani, meg mosni? Hülyék ezek a csupasz lények? Úgyis piszkos lesz utána minden! Arról nem is beszélve, hogy szegény öregem belehalt volna a fájdalomba, ha nem követelhetett volna várandós asszonyától olyan kaját, melynek illatát anyám nem bírta elviselni. Na meg, ha az előző akkorra már szintén terhes szívszerelmével nem játszadozhatott volna. Hisz ki jött volna egy másik alagútba odúvásárlás céljából, ha nem az az asszony? Kinek mondta volna el apám főnöke, hogy fatert már máshoz köti a szíve, vagy épp egy másik testrésze? Na neeem!!! Olyan világban nem akarok élni, ahol a szörnyecske nem játszadozhat ilyeneket a párjával! Olyanban meg pláne nem, ahol majdhogynem bűnnek tartják, ha az ember két asszonyt tart a tűzben úgy, hogy ők nem tudnak a másikról. Elvégre nem azért jöttünk a világra különálló teremtményekként, hogy valami furcsa kényszer miatt szimbiózisba álljunk más lényekkel! Ezt nem veszem be! Elképzelem amint, az álombeli lényem találkozna szörnybeli apámmal, melyben tízenX éves koromig nem lett volna barátnőm, biztos valami ilyesmivel jött volna az öreg:
– Ejjj, fiam… Én a te korodban már minimum egyszer elváltam. Te meg… Csak nem vagy buzi?
Na jó, a kérdést lehet, már csak azután tette volna fel, miután közöltem volna vele, hogy én más vagyok, mint a többiek. Áhh, kár is lenne azt a „mást” beletenni. Onnantól kezdve nem lehetne neki megmagyarázni, hogy nekem nem az egy éjszakás kalandok a kedvenceim, hanem várni akarok az igazira. De miket is beszélek! Méghogy nem az egyéjszakások a kedvenceim?! Úgy tűnik az az álom kicsit megártott! Na, be kell nyomnom még egy kis potroh-fröccsöt, mert a végén megárt a józanság!
De ami még nagyon furcsa volt álomutazásomban, azok a nyaralások. Képzeljétek el, az emberek többsége kikapcsolódásra vágyott. Jézusom! – már ott sem lehetett egymást kiidegelni? Képzeljétek el, mi lenne, ha elmennétek a család fejével, plusz valamelyik féltesótokkal mondjuk Szörnyiptomba, megnézni a legendás Szfinxet, ki állítólag több száz embert juttatott a túlvilágra, és egyszer se lennétek lecseszve! Na, azért ez már csak több a sokknál! Már kukac koromban utáltam az óvodai alvást! Nekem igenis kell a pörgés! Milyen emlékek lettek volna akkor, ha az ősöm a szomszéd szobában nem a dadát dugta volna, míg mi féltesóim egyikével hülyéskedtünk? Őszintén! Van akinek bejön az, ha csak a tengerparton bohóckodik a család? Hisz úgy semmi maradandó emléke nem lesz róla! Na, de hagyjuk, még ez se borított ki teljesen…
Nem úgy mint a családi kötelékük! Komolyan mondom, az volt az utolsó csepp a köcsögben! Vagyis az egymáshoz való viszonyulásuk. Mindenki kedves volt a másikhoz. Már megint az a fránya szimbióta viselkedés! Na, ezt egyetlen szörny sem viselné el, az biztos! Kimaradnának azok az élmények, mikor feleslegesen vásárolsz a nagymutternak meglepit, hisz ötévente egyszer-kétszer, mikor a közeledbe jön, akkor nincs menekvés, meg kell látogatnod. Szerencsére, legutóbb fater megoldotta, hogy ne találkozzunk. Őszintén, nem jobb, ha megmarad az ajándék? Most nem is lenne miről mesélni! Pedig volt egyszer, hogy meghívtak minket az odújukba, délután háromra úgy, hogy előtte szólnak, hogy igazán ütős legyen a megijesztés. Jól behúztak a csőbe! Apám igazi tréfamester volt már fiatal korában is, de akkor tényleg meg tudott viccelni. Három után mi hívtuk, hogy mi lesz már, mire közölte, hogy egy óra múlva mennek már a mamáék a szörnyjárattal haza. Mi meg nekiálltunk rohanni, hogy majd az állomáson talizzunk vele, de elkéstünk… Pontosabban szólva a vonat még bent volt 5 percig, de szülőm addigra már eltűnt, kiderült félúton van hazafelé. Őszintén, hogy ijesszünk meg valakit egy nyilvános féreglyukban? Ráadásul nálunk nem szokás megvárni míg a vonat elmegy, így az is feltűnő lett volna, ha fellopózunk. Bezzeg az embereknél… Minek órákat várni, ha már kint van az állomáson az, aki utazik? Belegondolok, ha minden kikísért ősnél kellett volna 10-10 percet várnom, akkor már minimum egy hetet el is vesztegettem volna életemből. Na, az álmomban végig kellett élnem minden ilyen percet!
Azaz, csak végig kellett volna élnem, ugyanis hirtelen felriadtam… Még egy kicsit elfilózok álmomtól kábán. Ezen utolsó eset teljes szörnnyé válásom előtt egy hónappal történt. Akkor, erre hivatkozva dobott ki szörnyapám, hogy innentől nem vagyok az ő szörnyecskéje. Végre férfi lehettem! Kétféle világ létezik. Az embereké, kik folyamatosan rombolják környezetüket, ugyanakkor valahol a szeretet is megbújik lelkükben, és a meséké, melyben minden fekete-fehérre van leszűkítve.
Tóth Balázs Gábor vagyok. A tündérmeséket szeretni szeretem, de nem igazán hiszek bennük. Ettől függetlenül vágytam egy olyan világra, ahol nem kell szégyenkeznem amiatt, mert féltestvérem és köztem nincs három hónap korkülönbség. Egy olyan életre, melyben édesanyámnak nem kell több éven át eltűrnie egy zsarnokot, ki testvéremet el is titkolta előle. És egy olyan apára, aki nem tagad ki, csak azért mert elrontott egy időpont egyeztetést. Szerencsére ez a világ eljött. Már nem szégyenkezem más múltja miatt. Anyunak jó sorsa van jelenlegi férje mellett, s én is igazi, bár nem vérszerinti apát kaptam az ő képében.
Ezt köszönöm is nevelőapámnak, Ferinek!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: